VII. Erik dán király

Ez a szócikk a dán királyról szól. Hasonló címmel lásd még: VII. Erik (egyértelműsítő lap).

Ez a szócikk a norvég királyról szól. Hasonló címmel lásd még: III. Erik (egyértelműsítő lap).

VII. Erik
Dánia királya
Uralkodási ideje
Norvégia: 1389 – 1442 Svédország és Dánia: 1396 – 1439
Elődje	I. Margit
Utódja	III. Kristóf
Életrajzi adatok
Uralkodóház	House of Griffins
Született	1381/82 Darłowo, Pomerániai Hercegség, Lengyelország
Elhunyt	1459. május 3. (77 évesen) Darłowo, Pomerániai Hercegség, Lengyelország
Nyughelye	Our Lady of Częstochowa church in Darłowo
Édesapja	VII. Vratiszláv pomerániai herceg
Édesanyja	Mecklenburg-Schwerini Mária
Testvére(i)	Pomerániai Katalin
Házastársa	Lancasteri Filippa angol királyi hercegnő
Gyermekei	N. (fiú) (1429–1429)
A Wikimédia Commons tartalmaz VII. Erik témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

VII. Erik Vratislavsson vagy Pomerániai Erik (dánul: Erik VII af Pommern) (1382^[1][2] – 1459. május 3.^[3]) norvég király III. Erik néven 1389-től 1442-ig, dán és XIII. Erik néven svéd király 1396-tól 1439-ig. Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár elsőfokú unokatestvére. Zsigmond meghívására 1424-ben Magyarországra látogatott és tiszteletére Budán nagy ünnepséget rendeztek.

Élete és uralkodása

A pomerániai szláv herceg, VII. Vratiszláv (1363–1395) fiaként a Bogislav nevet kapta születésekor. Apja Luxemburgi Zsigmond magyar király anyjának, Pomerániai Erzsébet német-római császárné volt az öccse.^[4] Anyja Mecklenburgi Mária, III. Henrik mecklenburgi herceg és Dániai Ingeborg lányaként IV. Valdemár dán király unokájaként látta meg a napvilágot.^[1][5] I. Margit dán királynő Erik néven adoptálta^[3] és Norvégiában 1388-ban utódának jelölte ki,^[1] a Kalmari unió által egyesített Norvégia, Svédország és Dánia rendjei pedig 1396-ban ismerték el jövendőbeli királyuknak.^[1]

Reformelképzelései miatt gyorsan népszerűtlenné vált.^[1] Margit királynő halála után, 1412-ben vette át közvetlenül a hatalmat.^[1][1] Azt a célt tűzte ki magának, hogy egy a kalmari unio résztvevőit egy nagy dán államban egyesíti és elhódítja a Hanzától a balti-tengeri uralmat.^[6] Erik 1415 és 1432 között a schleswigi Henrikkel viselt háborút, akit ki akart forgatni az örökségéből,^[1] 1432-ben azonban kénytelen volt erről lemondani.^[1] A Hanza-szövetséggel 1426 és 1435 között,^[7] és a holsteini grófokkal^[8] vívott háborúja is sikertelen volt,^[2] melynek eredményeképpen a vordingborgi szerződés alapján a területet, mint örökölt hűbért VII. Adolf grófnak kellett átengednie.^[8] Népszerűtlenségét tovább növelve 1429-től Øresund-nál minden nem svéd illetőségű hajóra vámot vetett ki.^[8][9]

Erik minden eszközzel pártolta a skandináv és különösen a dán kereskedőket a hanzások rovására.^[6] Svédországot várnagyai kényére-kedvére bízta, ő maga csak ritkán látogatott el ide.^[10] Bevezetett egy új adórendszert is, amelynek alapján készpénzt követelt alattvalóitól.^[10] A parasztok természetbeni adományait, a gabonát, vajat, húst szénát és egyebet pénzre váltásánál a várnagyok saját belátásuk szerint értékelhették, és aligha lehet kétség afelől, hogy általában áruk alatt fizettek a termékekért, a nyereséget pedig zsebre vágták.^[10] A kegyetlen holsteini háborúk^[6] és az alattvalókra terhelt rendkívül súlyos adók^[6] is gyűlöletessé tették nevét a három királyságban.

Erik belpolitikáját pedig már az abszolutizmus vonásai jellemezték.^[6] A kisbirtokos dán, sőt német nemesek közül engedelmes, hűséges helytartókat válogatott ki, és rájuk bízta a hűbérbirtokok kormányzását, amelyeket fokozatosan elvett a világi és az egyházi előkelőségektől.^[6] A század harmincas éveire kiéleződött az általános elégedetlenség, különösen Svédországban.^[6] Azzal pedig végképp betelt a pohár, hogy megszűnt a létfontosságú vas- és rézvásárlás és a sószállítás a Hanza-kereskedők részéről, mivel ezek hadban álltak Erikkel.^[6] A bányatulajdonosk és az ércbányász parasztok előharcosai lettek annak, hogy a svédek felkeljenek a királyi liga ellen.^[6]

A lázadás élére – 1434 júniusában^[6] – Engelbrekt Engelbrektsson bányatulajdonos kisnemes állt^[6] a svéd nép nemzeti hőse. Bár a felkelést Engelbrekt 1436-os meggyilkolása után leverték, ám hatására – 1437-ben – Karl Knutsson Svédországot hatalmába kerítette. A súlyos adók miatt és a trónöröklés kérdésében szembekerült országai rendjével,^[7] mire 1439-ben Svédországban felkelés támadt Erik ellen,^[2] ugyanakkor dániai Korsörben^[8] letették a trónról,^[1] mivel többnyire Dánián kívül tartózkodott és a pomerániai rokonait dán várakkal és uradalmakkal halmozta el.^[1] Ennek hírére Erik a dán koronázási jelvényekkel Gotland szigetére menekült, ahonnan zsoldba fogadott kalózai által pusztította a svéd partokat.^[1] 1449-ben végül visszatért Pomerániába^[2] és ott is fejezte be az életét.

Érdekességek

• Jeruzsálemi zarándoklata alkalmával Budán Zsigmond magyar király vendége volt 1424-ben.^[7]
• Munkája, a De origine gentis Danorum Lindenbrognak Scriptores rerum septentriopnalum és Gruternak a Chronicon chronicorum gyűjtewményeiben jelent meg.^[1]

Házasságai

• Erik Lundban, 1406. október 26-án^[11] kötött házasságot Lancasteri Filippával (1394. július 4. – 1430. január 6.), IV. Henrik angol király leányával, aki egy halva született fiút szült 1429-ben, amely végül az életébe került a királynénak is.
• Szeretője egy Cecilia nevű úrnő volt, akit állítólag titokban feleségül vett.

Megjelenése játékfilmben

• 2021-ben mutatták be Az észak királynője című, nagyszabású dán mozifilmet, Charlotte Sieling rendezésében, nemzetközi szereplőgárdával. A címszereplő Margit királynőt Trine Dyrholm, Pomerániai Erik királyt Morten Hee Andersen alakítja. A cselekmény a trónkövetelő Ál-Olaf 1402-es fellépéséből eredő politikai válságot dolgozza fel.

Források

Előző uralkodó: I. Margit

Dánia királya 1396 – 1439

Következő uralkodó: III. Kristóf

Előző uralkodó: I. Margit

Svédország uralkodója 1396 – 1439 1412-ig Margittal közösen

Következő uralkodó: I. Kristóf

Előző uralkodó: I. Margit

Norvégia uralkodója 1389 – 1442 1412-ig Margittal közösen

Következő uralkodó: I. Kristóf