Lóth Ila

Lóth Ila
SzületettRónai Mária
1900. május 28.[1]
Budapest
Elhunyt1975. szeptember 21. (75 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
GyermekeiRohonczy Judit
Foglalkozásaszínész
SírhelyeFiumei Úti Sírkert

  • IMDb
Sablon • Wikidata • Segítség

Lóth Ila, Rónai Mária (Budapest, 1900. május 28.[2] – Budapest, 1975. szeptember 21.) színésznő, Magyarország első mozicsillaga.

Életútja

Rónai (Rozlosnik) István építési rajzoló és Horváth Mária leányaként született. A Magyar Királyi Operaház Balettiskolájában, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte tanulmányait. 1916-ban már szerepelt a János vitéz filmváltozatában mint statiszta, s hamarosan a némafilmek népszerű sztárja lett Magyarországon. 1917-ben Pakots József fedezte fel és a Star filmvállalathoz került, 1919-ben pedig a Corvin Filmgyárhoz, ahogy Korda Sándor ajánlott neki főszerepet. Balogh Béla több filmjében is feltűnt naivaként. Az 1920-as évek elején Münchenben is készített néhány filmet. 1923. október 26-án Budapesten férjhez ment Rohonczy Storer Győző János posztónagykereskedőhöz[3] és hosszabb időre visszavonult. Az 1950-es években szerepelt újra filmekben, de játszott a Madách Színházban is. Sírja a Fiumei Úti Sírkertben található.

Filmjei

  • János vitéz (1916) – táncoló tündérek egyike
  • Raskolnyikov (1916) – mezítlábas cseléd
  • Leoni Leo (1917)
  • Lili (1917) – Antoinine, Lili unokája
  • Az élet királya (1917) – Sybill, a színésznő
  • Havasi szerelem (1918) – Kitty, Lord Newcastle lánya
  • Küzdelem a létért (1918) – Betty, postásleány
  • A csitri (1918) – Colette
  • Nebántsvirág (1918) – Denise, de Flavigny, a Nebántsvirág
  • A művészet diadalútja (1918) – Dori Meinberg
  • Casanova (1918)
  • Rekvirált férj (1918, rövidfilm)
  • A gőg (1918) – Magda
  • A baba (1919) – Alexia
  • Tilos a csók (1919) – Henriette, a királyné
  • A magas diplomácia (1919) – Anna Mária
  • Asszonybosszú (1919) – a kártyabarlang tulajdonosnőjének lánya
  • Yamata (1919) – Ninon, a házmesterleány
  • Jön a rozson át (1919) – Helén
  • Hegyek alján (1920) – Márta, a molnárlány
  • A tizennegyedik (1920) – Claire
  • Az V-ik osztály (1920) – Gladys
  • Lengyelvér (1920) – Beatrix
  • A loowodi árva (1920) – Jane Eyre
  • Vörösbegy (1921) – Erzsike
  • Szentmihály (1920)
  • Kedvenc (1920)
  • Sugárka (1921) – Sugárka
  • Fehér galambok fekete városban (1923) – Erzsike
  • Lélek órása (1923) – Magda
  • Egy dollár (1923) – Maggie
  • Talpalatnyi föld (1948)
  • Déryné (1951)
  • Semmelweis (1952)
  • Liliomfi (1954)
  • Gábor diák (1955)
  • Szegény gazdagok (1959)
  • Szombattól hétfőig (1959)
  • A pénzcsináló (1964)

Jegyzetek

  1. FamilySearch (angol nyelven)
  2. Születése bejegyezve a Bp. II. ker. állami születési akv. 1611/1900. folyószáma alatt.
  3. A házasságkötés bejegyezve a Bp. IV. ker. állami házassági akv. 335/1923. folyószáma alatt.

Források

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Színészkönyvtár
  • Hangosfilm
Sablon:Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának növendékei
Almássy Gizi · Andresz Vilmos · Babochay Erzsébet · Bajka Pál · Balázs János · Baranyi László · Bárdi Ilona · Berczy Géza · Bókay Ferenc · Csathó (Csukássy) Iza · Dávid Kiss Ferenc · Deák Rózsa · Erdős Ilona · Fáy Béla · Fehér Lili · Fekete Tibor · Fellegi Teri · Fodor Zsóka · Gajáry Márta · Gál Dezső · Gárdonyi László · Gordon Zita · Görbe János · Götz Erzsi · Gyenes Magda · Gyergyai István · Gyukár Tibor · Gyulay Károly · Hajmássy Miklós · Herczeg Zsolt · Hidvégi Elek · Hofi Géza · Hollós Bora · Horváth Ottó · Irsai Dalma (Kisary Ilona) · Jászonyi Ria · Jósa István · Kádár Margit · Kalapos László · Kalmár Rozália · Karátson Piri · Karizs Béla · Károlyi Vilmos · Keller Erna · Klapka György · Komlós András · Komlós Juci · Kondor Ibolyka · Kondra Irén · Kormos Lajos · Kornay Mariann · Kosaras Vilmos · Lejtényi Éva · Lenkey Józsa · Lontai István · Losonczy Ariel · Lóth Ila · Lukács József · Lux Margit · Major Ida · Majoros Júlia · Máriáss József · Mátray József · Megyery Sári · Mezey Lajos · Mezey Mária · Mécs Károly · Mihók Éva · Mikes Anna · Nagy László · Németh József · Olasz János · Ormos Béla · Palotai Tibor · Pataky Miklós · Péchy Erzsi · Peti Sándor · Pethes Margit · Péva Ibolya · Ráday Imre · Rátonyi Róbert · Regős Pál · Rónai Egon · Rózsahegyi Marika · Sas József · Sebestyén Éva · Simon Jolán · Soltész Anni · Somfai Éva · Somorjai Éva · Spányik Éva · Szabó Ferenc · Szabó Ferenc László · Szeless Eta · Szentiványi Béla · Szilágyi Szabó Eszter · Sztankay István · Szuhay Balázs · Tamási Eszter · Tassi Béla · Thúry Éva · Ugrin József · Váradi Hédi · Várnagy Katalin · Zana József · Wagner Gertrúd
Nemzetközi katalógusok
  • filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap